Mumpsz: Akár hereeltávolítás is lehet a szövődmény!

A mumpsz az a a betegség, amin jobb gyerekkorban túlesni. Ilyenkor még ártalmatlan. Felnőttkorban viszont a férfiaknál, ha szövődmény lép fel, az is előfordulhat, hogy el kell távolítani az egyik herét. Részlet a 2010. február 18-i élő adásból.

Mumpsz: akár here eltávolítás is lehet a szövődmény! Ugye a mumpsz az egy jóindulatú megbetegedés. Ugye ez az, amikor az embernek a nyálmirigyei megnagyobbodnak és ugye lázzal jár, fájdalommal, néhány nap alatt az ember kiheveri és túl van rajta a gyerekek igen. Azt szoktam mondani, hogy jó ha gyerekkorban átvészeli, hiszen ha túl van rajta gyerekkorában, akkor annyi. Ugye ma már védőoltások vannak, ez nem szokott probléma lenni. Vannak olyan országok, ahol a védőoltási hiányosságok miatt komoly járványok alakulnak ki, de nem ez a lényeg. A mumpsz gyerekkorban ártalmatlan, teljesen jóindulatú megbetegedés. Ha serdülőkorban, pláne felnőtt kórban kapja el valaki, tehát ha nincs beoltva és ha igen ugye nem esett át rajta, akkor előfordult, hogy ilyen teenager kórban kapta el. Ha lány volt, nem érdekes. Ha fiú volt, akkor volt gond. Valamikor a 80-as években tömegesen vettünk föl kórházba ilyen fiúkat. Ilyen tizen-huszonéves kiskatonák voltak, akiknek hihetetlenül nagy a nyálmirigyduzzanat mellé hihetetlenül nagy hereduzzanatuk lett. Nagy, fájdalmas csúnya betegség volt és ezt úgy hívták, hogy hogy ugye a mumpszhoz társuló heregyulladás és ez volt a szövődmény. Tehát a gyerekbetegség az jóindulatú, felnőtt kórban nem biztos, mert az a here az időnként nagyon nehezen akaródzott meggyógyulni és ebből voltak olyan típusú szövődmények, hogy el is kellett távolítani az illetőnek az egyik heréjét. Ma már ezzel nem kell foglalkozni. Igazából az az elkülönítési lehetősége nem nehéz. Ugye ha valaki ide idenyúl az állkapcsa mögé, akkor nem nagyon tudja kitapintani, de ott van a nyálmirigy. Tehát így két oldalon duzzad meg az a a nyálmirigye. Az egy fájdalmas dolog. Itt A nyirokcsomók pedig a nyakon vannak, itt alul. Tehát hogyha az orvos megtapogatja az illetőnek a nyakát, akkor el tudja vidáman különíteni, hogy ez nyirokcsomó, ami aránylag kemény és olyan mint egy babszem. Vagy mumpsz, ami nagy, duzzadt és olyan olyan mint a tészta, kelt tészta tapintatú. Tehát ha doktorosdit játszunk, akkor ezt otthon mindenki le tudja magának, el tudja magának különíteni.

Kapcsolódó videók

Férfigyulladások: veszélyben a termékenység!
A prosztata és a mellékhere gyulladásos megbetegedése minden férfi..
Védőoltás bárányhimlő ellen - nem csak a himlőtől véd
A bárányhimlő egyes országokban kötelező védőoltás a gyerekeknek...
Kötelező védelem - mindent a védőoltásokról
A veszélyes betegségekkel szemben védettséget nyújtó injekciók karrierje..
Hány évig véd a védőoltás?
Gyerekkorban mindenkit beoltanak különböző betegségek ellen...

Aktuális videók

Járványveszély árvíz után - a 3 legveszélyesebb kórokozó az ártéren
Az árvizes területeken leginkább a hepatitisz, a hastífusz, és a..
Erre kell vigyáznod a strandon, ha nem akarsz kórházba kerülni!
Amióta az EU előírja a medencék gépi víztisztítását, biztonságosak a..
Ez a legjobb házi praktika hasmenés ellen
Az egyiptomi utazók szerint a pálinka kívül-belül fertőtlenít, ezért..
Így kerülje el az utazási hasmenést
Az utazási hasmenés elleni gyógyszert a háziorvossal kell felíratni. Egy..
Fertőzött ártér: Kismamaként eszébe ne jusson odamenni!
Több olyan betegséget is összeszedhet a terhes nő az árvizes területeken,..
Szaporodó kullancs-gondok: Erről is a globális felmelegedés tehet?
A kullancsok annál jobban szaporodnak, minél melegebb van, ezért kedvez..
Árvíz után: az elhullott állatok járványforrások
Az áradás elérte a dögkutakat is, amik fokozottan fertőzésveszélyesek. A..
Életkortól függő védelem - ezért fontos a gyermekeket oltani
Az árvíz megnöveli a fertőzésveszélyt, és ez kifejezetten igaz a..