HIRDETÉS

Cigizni cukorral? Amputáció is lehet a vége!

Mind a cukorbetegség mind a dohányzás önmagában is növeli az érelmeszesedés kockázatát, Ha a kettô egymással társul, a következmények még súlyosabbak. A cukorbetegek dohányosoknál jelentősen növekedik a diabéteszes vesebetegség kockázata, mely dialízishez illetve veseátültetés szükségességéhez vezethet. A diabéteszes veseszövődmények súlyossága egyenes arányosságot mutat a dohányzás mértékével és a szokás fennállásának tartamával. A cukorbetegség másik szövődménye a végtagi keringés romlása, mely nemritkán gangrénához (üszkösödéshez) vezet, ami súlyos esetben akár a végtag amputációját is szükségessé teheti. A 60 éves kor alatt végtagamputációra kényszerült cukorbetegek döntő többsége dohányos. Ezek alapján a cukorbetegeknek, csakúgy mint azt érelmeszesedésben szenvedő betegeknek fontos lenne dohányzás elhagyására. Végtagi gangréna A végtagi gangrénát a végtagi nagy erek fokozatos elzáródása okozza, mely így a végtag mind inkább beszűkülő keringéséhez, a szövetek elégtelen táplálásához vezet. Kezdetben a végtagot járásra fokozódó fájdalom jellemzi, ami megálláskor szűnik, de járásra újra jelentkezik. Végül a fájdalom már nyugalomban is jellemző. A thrombotikus vérrög az arteriosclerisos (érelmeszesedéses) szűkületet továbbrontja. Ebben a szakaszban jelentkezik a gangraena, vagyis az üszkösödés, mely amputációhoz vezethet. Thrombózis A dohányosok fogékonyabbak a vérlemezkék összetapadására. A dohányzás az első thrombózis (vérrögképződéssel járó betegség) felléptét 10 évvel előbbre hozza a nem dohányosokhoz képest. A dohányfüsttel bejutó anyagok fokozzák a szervezet fogékonyságát a thrombózisra, illetve a vérlemezkék aggregációkészségét, ugyanakkor a thrombocyták szétválásának, szétoldódásának intenzitását ezek az anyagok csökkentik. Mindez magyarázza a dohányok fokozott thrombózishajlamát. Csatlakozzon Ön is a Dohányzás Elleni Világnap alkalmából az első, egyszerre, egy helyen, legtöbb égő cigarettát elnyomók Guinness rekord kísérletéhez, amelynek időpontja: 2010. május 29. ( szombat ) 10-16 óráig, helyszíne: WestEnd Bevásárló Központ Tetőterasz. Várjuk nagy szeretettel az egészségtudatos, dohányfüst mentes napon és a Guinness rekord kísérlet résztvevőjeként is ezen az egész napos vidám-értelmes-egészségtudatos programon!