Májpusztító fiatalok
Szerző: Videóklinika | 2009. május. 06. 12:50
Világméretű megegyezést sürgetnek a májspecialisták az alkohollal kapcsolatban.
A világ kormányainak össze kell fogniuk és cselekedniük egy világméretű megegyezés tető alá hozásának érdekében, hogy csökkenjenek az alkoholfogyasztás okozta károsodások terhei – figyelmeztet egy májspecialista a British Medical Journal folyóirat eheti számában.
Ritkán telik el úgy egy nap, amikor a hepatológusok (májspecialisták) nem találkoznak olyan emberrel, akinek lelki vagy testi egészségét tönkretette az alkohol, írja Dr. Debbie Shawcross, a londoni King’s College Kórház Hepatológiai Intézetének munkatársa. Az Egyesült Királyságban az alkoholos májbetegségből adódó halálozás az elmúlt tíz évben megduplázódott, miközben a 35 év alattiak körében gyakorisága nyolcszorosra emelkedett, a fiatalok körében egyre terjedő ivászatoknak köszönheően. Így a májcirrózis előfordulása becslések szerint exponenciálisan emelkedik majd és a következő évtizedben 500 százalékkal többen várnak majd májátültetésre.
A brit hepatológusok múlt évi Edinborough-i konferenciáján egy „alkohollal kapcsolatos szimpóziumon” való részvételt követően a szerző felidézte a pályája elején látott betegeket és a friss tapasztalatokat. Először arra a két fiatal lányra gondolt, akik iskolába igyekeztek a háza előtt. Még csak fél nyolc volt, ám mindkét lány kezében élénk kék koktélt tartalmazó üveg volt. Dr. Shawcross azt kérdezi, ki adott el nekik szeszes italt? Ittak ebédidőben és iskola után is? Vajon mennyit ittak hetente?
Majd egy húszas éveinek elején járó férfira gondolt, aki jó családból származott, jó iskolákba járt és jól fizetett munkája volt. Cirrózist állapítottak meg nála és épp csak kiengedték a kórházból. A kontrollvizsgálatokon azonban már nem jelent meg és a szerző kétli, hogy a férfi absztinens maradt. Egy másik fiatal férfit alkoholos májgyulladással vettek fel a kórházba, azonban muszlim neveltetése miatt függőségének minden bizonyítékát elrejtette családja és hite elől. „Csak akkor ismerte be függőségét, amikor tetőfokára hágtak az elvonási tünetek és szó szerint falra mászott már” – írja Dr. Shawcross.
„Rettegek attól a naptól, amikor az üveges koktélokat ivó iskoláslányok kerülnek majd be a rendelőmbe, vagy még rosszabb, többszörös szervelégtelenséggel jelentkeznek” – teszi hozzá a szerző. „Mértékkel fogyasztva az alkohol jótékony hatású lehet és társadalmilag jóval elfogadottabb, mint a dohányzás vagy az illegális drogok, azonban a világ kormányainak össze kell fogniuk és cselekedniük egy világméretű megegyezés tető alá hozásának érdekében, hogy csökkenjenek az alkoholfogyasztás okozta károsodások terhei.”

RSS