HIRDETÉS

Placebo-hatás: Megmagyarázhatatlan?

Tény, hogy egyes gyógyszertesztek alatt a valódi hatóanyag tartalmú szerektől csak kis mértékben maradtak le hatékonyságban a placebók, tehát bár nem tartalmaztak hatóanyagot, rejtélyes módon mégis hatottak a betegek panaszára. Részlet a 2010. szeptember 30-i élő adásból.

Olyan is szokás, hogy nem Placebóhoz, hanem más, már bevált gyógyszerrel használják, hasonlítják a gyógyszereket. Amit ezen az ábrán látnak, az úgy néz ki, hogy van egy kezelés. Én nem mondanám meg, hogy konkrétan milyen készítményről van szó, ez egy eléggé friss adat, most szedtem ki egy egy hónapja megjelent, vagy két hónapja megjelent közleményből. Van valamiféle panasz, ami neurológiai panasz, hiszen én neurológus vagyok, ami gyakorlatilag minden nap fennáll egy jó nagy betegcsoportban és akkor kétféle kezelést alkalmaztak. Ugye itt a 0 időpont ez, itt az ábrán azt látják, itt van a 0 időpont. Utána itt hetekben mérik az időt, itt pedig azt nézik, hogy adott időpillanatokban, tehát kezelés után négy-nyolc-tizenkét, satöbbi héttel két csoport. A Placebo csoport, meg a valódi gyógyszert kapó csoport az milyen arányban reagál. Egész pontosan azt nézték meg, hogy körülbelül egy adott hónapban az adott panasz átlagosan huszonkét-huszonhárom napon jelentkezett a két csoportban, mind a kettő csoportban és, hogy az egyik, illetve a másik csoport a kezelés során az a, ezek a panaszos napok száma hogy csökkent. Ugye az látszik itt a 0 időpontban kapták a kezelést, előtte már egyébként körülbelül négy héten keresztül nézték, hogy tényleges-e ez a panasz. Ez milyen erősséggel, milyen gyakorisággal jelentkezik és ehhez az alapszinthez viszonyították aztán a csökkenést. Amit itt látni lehet, az az, hogy négy hét elteltével a Placebo csoportban körülbelül négy, négy, négy és fél, a valódi gyógyszert kapó csoportban körülbelül hat nappal kevesebb szerűt ez az adott panasz és ez a különbség, ez megmaradt, sőtt egy picit nőtt, de mondjuk tizenkét héttel az adott kezelés megkezdése után a Placebo csoportban -6 nap volt havonta az adott panasz, a másikban meg mondjuk körülbelül -7. Amit a kutatók ilyenkor szoktak mondani, azt mondják, megnézzük, hogy ez a különbség a valódi gyógyszert kapók, meg a Placebót kapók között ez vajon pusztán a véletlen műve, vagy ténylegesen jobb a gyógyszer, mint a placebo. Itt ilyen P értékeket mondanak, ez a valószínűségét fejezi ki annak, hogy ez a látott terület és ez a véletlen műve lenne. Itt olyanokat látunk, hogy P kisebb, mint egy ezrelék, az azt jelenti, hogy egy ezreléknél kisebb az esélye annak, hogy ez a véletlen. Tehát ez a gyógyszer, ez valóban hatékony. Na, ilyen vizsgálatokat szoktak csinálni, de itt van egy apróság. Ha megnézzük, ugye azt mondják, hogy e között a két érték között jelentős különbség van. Az aktívkezelés ezerszer valószínűbb,hogy a gyógyszer emiatt lett hatékonyabb, viszont azt nem nézték meg, hogy az alapszinthez képest a Placebo csoport is igen nagymértékben hatékony. Tehát van egy olyan kezelés, egyébként ez egy olyan kezelés volt, ahol nem tablettát szedtek, hanem más gyógyszer beviteli módot választottak, szúrva kapták a betegek a gyógyszert, ez injekciós vizsgálat volt. Egy injekciónak a Placebo hatása az ismert, hogy sokkal nagyobb. Ugye itt azt látjuk, hogy van egy olyan betegség, ami hogyha megkezeljük a beteget ezzel a gyógyszerrel, akkor az eddigi havi 22-ből körülbelül havi 22-ből 9, körülbelül havi 13 napon fog átlagosan a panasz visszajönni, viszont hogyha Placebo kezelést végzünk, akkor meg eggyel több, tehát mondjuk 14 nap. Ez azt jelenti csak, hogy itt olyan kezelést találhatunk, ahol a Placebo hatás is borzasztóan erős és a gyógyszerhatás is. Én, hogyha én lennék a gyógyszer forgalmazásának engedélyezésével megbízott szakember, akkor azt a kérdést feszegetném, hogy tessék mondani, akkor nem érné meg jobban, mivel a Placebo az valószínűleg olcsóbb? Nem érné meg jobban adott esetben ezt a Placebo kezelést csinálni? Na most ez zárójel bezárva, én nem a Gyógyszerhatóság vagyok, különben valószínűleg nem itt ülnék. Ezt arra hoztam példának, hogy egy gyógyszer, egy kezelés az ugye hatékony és az a jó kezelés, ami a Placebónál hatékony, egy ilyen ábrát láttunk. Láttuk, hogy ez a kezelés ez tartósan is eredményes. Tehát meddig is ment, 24 héttel a kezelés megkezdése után még mindig óriási mértékben kevesebb volt a panaszos napok száma mint a kezelés előtt. Azt is láttuk, hogy majdnem ehhez hasonló hatékonyságú volt a Placebo is. Ami kérdés szokott lenni, az az, hogy ez a hatás ez meddig marad fönn, illetve, hogy érdemes-e adott esetben kitenni egy gyógyszer mellékhatásnak az ilyen betegeket, vagy pedig azt a nagy Placebo hatást kell valamilyen módon kihasználni. Azért gondoltam ezt példának hozni, mert rengeteg. Tehát ez egy konkrét gyógyszerre vonatkozó vizsgálat. Rengeteg olyan vizsgálatunk van, ahol tudjuk, hogy a gyógyszerek mennyire adnak, mennyire jobbak a Placebónál, satöbbi, de van egy csomókezelés, ahol meg nem tudjuk. Jellemző módon ezek az úgynevezett alternatív terápiás módszerek. Egész egyszerűen az ilyenek többségéről nem készültek vizsgálatok, illetve van olyan csoport, ahol készültek vizsgálatok, de nem mutattak hasonló hatékonyságot. Magyarán szólva a Placebo csoportnak a képe és a hatékonynak mondott gyógyszercsoportnak a képe, az nem különült el ilyen élesen egymástól. Mielőtt gyógyszert választanak, mielőtt kezelési módot választanak, nagyon fontos lenne azt tisztázni, hogy van-e vajon olyan bizonyíték, ami megmondja, hogy az a gyógyszer, vagy más kezelési mód, az hatni fog és ha nincs ilyen, akkor utána el kell gondolkozni orvosnak is, illetve adott esetben Önöknek is, hogy ilyen kezelést érdemes-e választani.
  • Keresési találatok
  • Cimke

Neurológus