HIRDETÉS

Telefonos EKG*

„Karácsony másnapján lettem rosszul. Miközben  az ügyeleten elmondtuk a tüneteket, a nővér azonnal nekilátott a vérnyomásom megmérésének, de nem járt sikerrel, mert a készülék működésképtelennek bizonyult. Körülbelül 10 perc múlva – nekem ez óráknak tűnt –, előkerítettek egy múlt századbeli hagyományos vérnyomásmérőt, de ez legalább működött, és sajnos, nagyon magas értéket mutatott. Ezt látván az orvos azonnal EKG-vizsgálatot rendelt el. Sajnos a vizsgálatot minden igyekezetük ellenére sem tudták elvégezni, mert ez a készülék is – a vérnyomásmérőhöz hasonlóan – működésképtelennek bizonyult.”

Az idézet az egyik vezető napilapból való, a cikkíró  egy karácsonyi egészségügyi kalandját ecsetelte a leírt módon. Természetesen nem állítható, hogy ez Murphy törvényének engedelmeskedve minden ügyeleten hasonlóan történt volna, de tény, hogy az adott esetben ez volt a helyzet. A beteg végül túlélte az egészségügy válságát, ám sokkal egyszerűbb dolga lett volna neki és az ügyeletnek is, ha már ismerték volna a telefonos EKG-szolgáltatást, és a kisvárosi ügyelet – vagy maga az érintett, aki tudta, hogy ilyen problémái lehetnek – rendelkezett volna egy ilyen készülékkel.

Rövid ismertető TTEKG1A transztelefonikus EKG egy speciális, kisméretű, akár zsebben is hordozható EKG-felvevő egység, melynek segítségével a napi munka- és élettevékenység bármely időpontjában, a nap 24 órájában a szív elektromos eseményei rögzíthetőek, és a regisztrált jelek továbbíthatók a Kardiológiai Értékelő Központba. A rendszer használata a háziorvos és a szakorvos számára egyaránt hasznos segítséget nyújthat. Használata különösen előnyös lehet ritkán jelentkező szívritmuszavarok és mellkasi panaszok esetén. Súlyos kardiális események (infarktus, újraélesztés, szívműtétek és koszorúér-tágítás) után a biztonságmegőrzés hasznos eszköze. Az otthoni rehabilitáció kontrolljának (életmód változtatás, torna, fizikai aktivitás) korszerű támogatója.

A rendszer működése Az adatok telefonvonalon (vonalas és mobilkészüléken egyaránt) továbbíthatók a központokban működő számítógépes fogadóegységekbe. Az így továbbított EKG-k a központokban azonnal megjeleníthetők, és az ügyeletes szakorvos kiértékelése után tárolják őket. A kielemzett EKG-lelet alapján az orvos konzultál a beteggel, szükség esetén tanáccsal látja el. A fogadóegységekben napi 24 órában biztosított, hogy a TTEKG-t használó betegek rosszullétük esetén EKG-jelet küldjenek a központba, panaszaikat szakorvossal tudassák, aki szükség esetén tanácsot ad, segít a beteg ellátásának megszervezésében. A TTEKG-készülék a korábban szívproblémákkal kezelt betegek, például az amatőr sportolók további fizikai aktivitásának biztonságossá tételében is hasznos segítőtárs lehet.

Gyors diagnózis Ritkán jelentkező panaszok esetén fontos, hogy az EKG akkor készüljön, amikor a beteg tapasztalja őket, ezeket azonban nehéz elcsípni. A transztelefonikus EKG a páciensnél maradhat, így nagyobb az esélye annak, hogy sikerül a megfelelő időben elkészíteni a felvételt – nyilatkozta Szabó György kardiológus szakorvos a Metropol napilapnak.

TTEKG2-1Az OEP támogatásával azok is hazavihetik a készüléket, akik valamilyen oknál fogva fokozottan veszélyeztetettek szív- és érrendszeri halálozás szempontjából, például volt már infarktusuk, szívműtétjük, koszorúér-tágításuk vagy pacemakert kaptak. – Nagy segítséget jelent az eszköz, ha a kezelőorvos nem biztos abban, hogy az életveszély lehetőségét teljes mértékben, hosszú távra sikerült elhárítania. A beteg, ha panasza van, azonnal leadhatja az EKG-ját, az orvos pedig ellenőrizheti azt. Ha a lelet problémát jelez, az orvos akár már a másnapi rendelésre behívhatja a páciensét, vagy szükség esetén azonnal mentőt küldhet érte. Ez a lehető leggyorsabb módja a diagnózis felállításának.

Mivel a TTEKG használatával gyorsan eldönthető, hogy egy betegnek szüksége van-e a legmagasabb szintű kardiológiai ellátásra, az indokolatlanul elvégzett vizsgálatok száma is csökken. Ez mind pénzügyi szempontból, mind az életmentés szempontjából óriási nyereség. Így esélyt kapnak az életbenmaradásra azok, akiknek valóban sürgős ellátásra van szükségük, a fölösleges beavatkozásokkal viszont kevésbé terheljük a rendszert – magyarázta Szabó György.

A használat előnyei Az EKG egység egyszerűen használható, aki tud telefonálni jelet is tud küldeni. Vezetékes és mobil telefonnal egyaránt elküldhető a jel. A beteg a jel átküldés előtt és azt követően konzultációs lehetőséget kap szakmai konzultációra az értékelő szakorvossal. OEP finanszírozott esetekben a beteg számára a készülék használata költségmentes. A jel küldése ismételhető, szükség esetén naponta többször is. A készülék képes a jel tárolására egészen annak törléséig, így a jel akadályozottság esetén több nappal később is elküldhető. További információk: www.ims.hu

*hirdetés