Már középiskolás korában is jelentős eredményeket ért el tanulmányi versenyeken, így válogathatott, hogy hol tanuljon tovább. Az orvosi egyetemre esett a választása, ahol eleinte urológusnak készült, majd a sebészet irányába fordult.
1992-ben hallott először az új sebészeti módszerről, a laparoszkópiáról. Bár sokan nem hittek benne, azt mondták, hogy zsákutca, ő ráérzett, hogy ez a sebészet új jövője.
Miközben elkötelezettségről, orvosi hitvallásról kérdezik, ő a nagy elődökre hivatkozik, Jankovich Mihályra, Mátyus Lajos professzorra. Mintha elkerülné a figyelmét, hogy időközben ő lett a „mester”. Tanítványai már őt idézik, az ő példája alapján építik saját sebészi pályájukat.
Gyógyít, mert munkája a szenvedélye. Tanít, mert mélyről jövő késztetése van a dolgok jobbá tételére. Célja, hogy amit ő megteremtett, az tovább érlelődjön, formálódjon mások számára is.
Ezért is vezet. Egy kórház sebészeti részlegét, és legfőbb szívügyét – proktológiai klinikáját.
