Ne izzadjon feleslegesen: Így lehet elviselni a hőséget!
Szerdától ismét másodfokú hőségriasztást rendel el az országos tiszti főorvos. Talán szombattól várható egy kis lehűlés, de ez sem lesz jelentős. Arra, mindenestre elég lesz, hogy kicsit fellélegezzünk.
Pedig a májusi-júniusi nagy esőzések után mennyire vártuk, hogy végre nyár legyen. Tessék! Most itt a másik véglet.
A legkönnyebben talán úgy lehet túlélni ezt a kánikulai meleget, ha sok folyadékot fogyasztunk és hűvös, árnyékos helyen tartózkodunk. Ebben az időben a vízpart sem jelent könnyebbséget, hiszen a csúcsidőben, vagyis 11. 00 és 15. 00 óra között a napon nagyon sok veszéllyel kell szembe néznünk. Pl. napszúrás, rosszullét, bőrrák.
Aki teheti, ne menjen napközben utcára, maradjon inkább a lakásban, munkahelyén, ahol remélhetőleg van légkondi. Ezeken a helyeken azonban, ha nem vigyázunk, nagyon pórul járhatunk. Aki légkondicionált helységben tartózkodik, tartson be néhány szabályt, hogy a nyár hátralévő részét ne betegen töltse.
Először is, ügyelni kell arra, hogy a kinti hőmérséklethez képest maximum 5 fokkal lehet kevesebb bent. Sajnos ezt nagyon kevesen tartják be, hiszen, ha kint 35 fok van, bent 30 fok lenne az ideális, ami tényleg nem tűnik hűvösnek. Ha ennél hidegebbre állítjuk a klímát, számíthatunk meghűlésre, ízületi fájdalmakra, felső légúti megbetegedésekre. Ami még fontos, hogy soha ne irányítsuk magunkra a hideg levegőt! Ugyan pár percig kifejezetten jól eshet a kimelegedett testünk számára, mégse álljunk soha a közvetlenül a klíma elé, mert így, szinte garantált a tüdőgyulladás.
Vonatkozik ez arra az estre is, ha autóban ülünk. Így elkerülhető egy estleges szemgyulladás, kötőhártya gyulladás is. A légkondicionáló túlzott használatának nem csak a klímából kiáramló hideg levegő miatt kialakuló betegségek lehetnek a következményei.
Ha nem tisztíttatjuk ki rendszeres, minden szezon elején a klímát, bizony más, komoly következményekkel is szembe kell néznünk. Dr. Mucsi János, tüdőgyógyásztól a következő videóban azt tudhatjuk meg, hogy milyen veszélyekkel jár, ha koszos, nem megfelelően karban tartott klímaberendezést használunk.
Ha pici baba van a környezetünkben, akkor érdemes előtte kiszellőztetni vagy előre lehűteni a levegőt, mert az ő szervezetük sokkal érzékenyebben reagál a külső hatásokra. Ha gyors enyhülést szeretnének elérni, akkor javasolt egy gyors, hideg vizes arc- vagy alkarmosás, és máris elviselhetőbb a következő fél óra!