HIRDETÉS

Nem elég oktatni, kísérni kell az úton*

A Richter Aranyanyu Díjak idén harmadszorra fognak gazdára találni orvos, egészségügyi szakdolgozó és pedagógus kategóriában. Folyamatosan érkeznek a szervezőkhöz a jelölői pályázatok, amiből majd a közönség és a felkért, hattagú zsűri egyaránt válogat. Közülük Kriston Andrea anno azt nyilatkozta, hogy azért vállalta a zsűritagságot, mert „nagy hálát érez akkor, amikor szív-emberekkel találkozik, akik szívvel-lélekkel végzik munkájukat.” Túl a jelölési időszak felén, az eddig beérkezett pályázatok tapasztalatairól kérdeztük. Remélem még nagyon sok jelölés érkezik, ezért nem szívesen köteleződöm még el egyik vagy másik jelölő története mellett, de nem tagadom, már most is van olyan, ami nagy hatással volt rám!- kezdi szubjektív beszámolóját Kriston Andrea. Mint az köztudott, Andrea aKriston Intim Torna módszer kidolgozójaként vált ismertté - túlzás nélkül állítva- világszerte. Ez az egyre népszerűbb módszer egyszerre tűz ki egészségügyi és pedagógiai célokat. Nyilván ennek is köszönhető, hogy az Aranyanyu zsűritagnak elsősorban azokon a történeteken akadt meg a szeme, ahol ezek a szándékok nagyon hangsúlyosan együttesen voltak, vannak jelen. „Az elmúlt években, rengeteg nővel találkozva és beszélgetve sokszor a legintimebb titkaikról, problémájukról is, megerősödött bennem az a hit, hogy semmilyen egészségügyi kérdés nem kezelhető jó pedagógusi attitűd nélkül.  Márpedig a jó pedagógus nem egyszerűen oktat, pláne nem kioktat, hanem bizalmi kapcsolaton keresztül támogatja azt, aki arra rászorul. Én elsősorban abban látom a munkám értelmét és örömét, amikor valakit kísérhetek azon az úton,aminek során apránként felfedezisaját magát. Fantasztikus látni, ahogy elkezdi érteni a saját testének, lelkének működését, hogy képes lesz megfogalmazni az érzéseit és igényeit, majd változtatni a rossz működéseken! Különösen igaz ez akkor, amikor a legintimebb dolgainkról, netán tabukról, szégyellt, titkolt problémákról van szó vagy olyanokról, amelyekről sajnos sokak szerint nem illik beszélni. Az idei jelölői történetek között is vannak ilyen élmények. Érkezett ajánlás olyan nőgyógyász doktornőről, aki méhnyakrákos betegével közösen hozott létre alapítványt azzal a céllal, hogy a betegségen átesett nők rehabilitációját segítsék.  A jelölő sok-sok szakember után lelt a doktornőre, akinek meleg szavai és a másoknál kevésbé tapasztalt türelme volt igazán nagy hatással betegére.  Egy másik asszony, aki emlőrákon és hosszadalmas kezelésen esett át, szintén olyan onkológus doktornőt ajánl, aki, ahogy írja, egy rideg, monoton, szinte elutasító magatartású orvos után teljes empátiával, megértéssel kezelte gyenge lelki állapotát. És ugyancsak nagyon rokonszenves volt az az írás is, amely egy itthon még kevésbé ismert szakterület kiváló képviselőjét, egy kórházpedagógust ajánlott figyelmünkbe. Tanít a kórházban, rendkívüli osztályfőnöki órát tart a beteg gyerekek iskolájában - bevonva a kezelőorvost is -, ha kell vendégekkel, játékokkal, máskor mosollyal, öleléssel vidítja fel súlyos beteg tanítványait. A segítői munkán túl, ő is saját hatáskörén túlmutatóan kezdeményező. Fontosnak érzi a kórházpedagógusok képzését, ezért ebből is kiveszi részét. Nemzetközi szövetségben tölt be funkciót és egyenesen a hazai kórházpedagógia fejlődésének katalizátoraként említi a jelölője - hangsúlyozza Kriston Andrea azzal, hogy a maga részéről örülne, ha esetleg egyelőre még kevésbé ismert szakmai terület képviselője is szerepelne majd a győztesek között, amely a díjazott elismerése mellett segíthetné a fogalmak megismerését, bevezetését is. Majd sietve hozzáteszi, hogy messze van még a jelölési határidő és remélhetőleg idén is nagyon nehéz dolguk lesz! Az idei Richter Aranyanyu Díjra jelölni október 2-ig lehet, a www.aranyanyu.hu oldalon keresztül.
* hirdetés