HIRDETÉS

A tömeggyilkos köztünk él

Magyarországon minden második embernek magas a koleszterinszintje, mégis alig tudnak róla. Ennek az a legfőbb oka, hogy önmagában a magas koleszterinszintnek nincsenek tünetei. Ez akár életveszélyes is lehet, ugyanis a magas koleszterinszint a szív és érrendszeri betegségek egyik előidézője. Mi magyarok másodikak vagyunk a világon a 35 és 74 év közötti férfiak, és harmadikok a nők szív és érrendszeri halálozásának tekintetében, sőt, nálunk négyszer annyi férfi szíve betegszik meg, mint Európában átlagosan. Ismerkedjünk meg egy kicsit közelebbről a koleszterinnel. A koleszterin egy olyan vegyület, amely testünk sejtjeinek fontos alkotóeleme. Ez a különleges anyag az állati eredetű táplálékokkal kerül a szervezetünkbe, ugyanakkor a májunkban is termelődik. Kétféle koleszterint ismerünk: a védő, vagyis a HDL koleszterint, valamint az ártó, vagyis az LDL koleszterint. Az egészséges szervezetben a kétféle anyag egyensúlyban van. Viszont ha az ártó, vagyis LDL koleszterint szintje megemelkedik, a felesleges mennyiség lerakódik az érfalakon, és a vérnek mindig egyre kevesebb helye marad az erekben. Ha az ér teljesen elzáródik, és a koleszterindugó mögötti terület elhal, az akár halált is okozhat.
Néhány dolog, mint például a súlytöbblet, a dohányzás, és a testmozgásban szegény életmód csak nehezítik a helyzetet. A szervezetünk ugyanis megbosszulja a káros szenvedélyeket, és a lustaságot. Mégpedig olyan betegségekkel, amiket akár könnyedén megelőzhetnénk. A koleszterinszint mérése laborban, vérvizsgálat során történik, amelyre a háziorvosunk adhat beutalót. Emellett léteznek még otthoni használatra kifejlesztett koleszterinszint-mérő készülékek is, ám a részletes és megbízhatóbb eredményt a laborvizsgálat nyújtja. A koleszterinszint normál mértéke 5 mmol/l, vagy ennél kevesebb. Felette magas értékről beszélünk. Ha a laborstatisztikákat nézzünk, akkor kiderül, hogy Magyarországon háromból két felnőttnek magas a koleszterinszintje. De lássuk, hogy mit tehetünk azért, hogy koleszterinszintünk a normál szinten maradjon, vagy ha magas, akkor csökkenjen. Elég nehéz egészségesnek lenni, amikor lelki szemeink előtt, na meg a piacon füstölt szalonna, házikolbász, és még sorolhatnánk, mi minden finomság kelleti magát, szinte elvonva a figyelmet az egészséges élelmiszerektől. Pedig a koleszterinszint egyensúlyban tartásának egyik kulcsa a megfelelő étkezés. Persze nem csak a zöldségektől lesz jó a koleszterinszintünk: fontos, hogy kerüljük az állati zsiradékokat, sovány húsokat, például csirkét fogyasszunk, a halakat pedig kifejezetten ajánlják a dietetikusok, hiszen amellett, hogy kevés zsírt tartalmaznak, kedvező a zsírsavösszetételük. Diétázni csak okosan lehet, a csirke bőrét például bármennyire finom, le kell húzni, és nincs sumákolás, a szalonnát és a nehéz állati zsírok mennyiségét csökkenteni kell az étrendben.
A következő lépés az edzésterv kialakítása. Ne ijedjenek meg, nem kell naphosszat súlyokat emelgetni, vagy versenyt futni. Mindent sportot csak fokozatosan, a saját erőnlétnek megfelelő tempóban szabad űzni. Sokszor már két-három hónapos rendszeres edzéssel bentebb lehet gombolni a nadrágon az övet. Különösen akkor, ha sporttal párhuzamosan az étrendjükre is odafigyelnek. Magyarországon évente egy kisebb városnyi ember hal meg szív és érrendszeri betegségben. Pont annyian, ahányan talán az ön városában is élnek. Ijesztő ugye?