HIRDETÉS

Stroke Napja 2011

A rendezvényen a szervezők az agyiér-katasztrófák gyakoriságára, a megelőzés fontosságára valamint a három órás időablak jelentőségére kívánják felhívni a figyelmet. A WHO (Egészségügyi Világszervezet) szerint világviszonylatban is jelentős a szélütés miatt elhunytak vagy ezáltal rokkanttá váltak száma, amely az előrejelzések szerint az éves 1,4 millióról 2020-ra 20 millió fölé fog emelkedni. Magyarországon évente 42 ezren kapnak szélütést, ráadásul évente mintegy 8 ezren halnak meg stroke következtében. A betegek negyede fiatalabb 60 évnél, a férfiak veszélyeztetettebbek nő társaiknál, átlagosan 5 évvel hamarabb kapják meg a stroke-ot. A túlélők 22%-a járásképtelen, többen kerekesszékbe is kerülnek. A stroke-betegek csaknem fele nem képes saját magáról gondoskodni, ugyanakkor ötödük komoly beszédzavarral kénytelen megküzdeni. A szélütés ugyanakkor kezelhető, de csak abban az esetben, ha a szakszerű segítség időben érkezik. Prof. Dr. Bereczki Dániel, az MST elnökének véleménye szerint, nagyon fontos, hogy a beteg három órán belül kórházba kerüljön, ilyenkor ugyanis visszafordítható a károsodás. „Annak, akinek magasabb a vércukorszintje, magas a koleszterinszintje vagy a vérnyomása, sokkal nagyobb az esélye a szélütésre. Éppen ezért nagy jelentősége van a megelőzésnek, és a rizikófaktorok kezelésének, hiszen, ha valakinek magas a vérnyomása és kezelteti, akkor ötször kevesebb esélye lesz arra, hogy stroke-ot kapjon.” A szélütésre figyelmeztető jel lehet az átmeneti beszédmegértési- és szóformálási nehézség, látászavar, kettőslátás, látótérkiesés, féloldali végtaggyengeség, valamelyik arc- vagy testfél néhány percig tartó zsibbadása, szédülés, hirtelen fellépő eszméletvesztés – tette hozzá a professzor. A tünetek lehetnek múló jellegűek, vagy maradandóak, s együtt vagy külön-külön is előfordulhatnak. A stroke-prevenció és a fontos tudnivalók hangsúlyozása érdekében a Társaság idén május 8-án ismételten Stroke Napot tart, ezúttal a budapesti Népligetben. A rendezvényen ingyenes vérnyomás-, vércukorszint-, koleszterinszint-, haskörfogat- és testsúlymérés, nyaki doppler vizsgálat, valamint a magasvérnyomás-betegséggel kapcsolatos tanácsadás várja az érdeklődőket. A rendezvény során mindenki kezébe veheti a saját egészségi állapotáról készült kockázatfelmérést. A szakemberek a mért értékek alapján mindenkinek tanácsot adnak ahhoz, hogyan és min változtasson, amennyiben bármelyik eredménye nem lenne ideális. A szervezők véradási lehetőségről is gondoskodnak. A rendezvényen a „Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja” elnevezésű kezdeményezés keretében az országot járó szűrőkamion is felbukkan. 2011-ben előreláthatólag 150-170 helyszínen lesz elérhető az új eszközökkel felszerelt szűrőállomás, amely 24 átfogó szűrővizsgálattal, életmódra vonatkozó tanácsadással és prevenciós segítséggel várja azokat, akik fontosnak tartják az egészségüket. A tavaly áprilisban induló, 10 évet felölelő program az egész társadalom egészségi állapotának javításáért tesz erőfeszítéseket, a legkorszerűbb eszközöket felhasználva. A délelőtt 10 órától délután 17 óráig tartó eseményen a Társaság interaktív szakmai előadások keretében gondoskodik a megfelelő tájékoztatásáról. A kilátogatók a nagyszínpadon a neurológia legkivalóbb hazai szakértőivel hallhatnak beszélgetést a magas vérnyomásról, az emelkedett vérkoleszterinről, a cukorbetegség, a dohányzás vagy az elhízás veszélyeiről, mint kockázati tényezőkről, valamint az időablak fontosságáról a megelőzés lehetőségeiről és magáról a rehabilitációról. Az előadások szüneteiben változatos szórakoztató programok is várják az egészségükkel törődőket. A Thai Chi, Capoeira és Salsa bemutatók, valamint az akrobatikus rock and roll táncbemutató mellett a felhőtlen hangulatról az X-Faktorból jól ismert Shodeinde Dorka és a Summer Sisters fognak gondoskodni. A Stroke Nap házigazdája ebben az évben Dömsödi Gábor lesz.