A nagy fájdalmakkal küzdő daganatos beteg számára nagyon fontos a komfortérzet, ez is segíti elviselni a fájdalmat. A fájdalomcsillapító adagolását mindig az ő igényeihez kell igazítani, hiszen ma már olyan modern szerek vannak forgalomban, amik segítségével nem kell eltűrnie a fájdalmat. Részlet a 2011. február 21.

Van olyan szenvedés, fizikai is, lelki is, amit nem lehet csillapítani. Az emberek általában ettől rettegnek és ezért olyan félelmetes betegség a rák, mert azt tudomásul veszik, hogy Infarktust kap, puff lefordul a székről. Vagy meghal, vagy nem, de akkor hiába fáj, gyorsan vége van, passz. Ha meg nincs vége és meggyógyul, akkor utána ugyanolyan lesz, mint volt. Minden rendben van, de ez a lassú elemésztődés és szorongással és rettegéssel és lelki kínokkal is járó fizikai fájdalom és a szervezet teljes felborulása, hogy az életfunkciók lassan tönkremennek, ez tényleg nagyon rossz. Ugye, erre valók az erős fájdalomcsillapítók, vagy még erősebb fájdalomcsillapítók. A daganatos betegek végstádiumában általában korlátlanul, nincs szabály, hogy mennyi fájdalomcsillapítót lehet adni. Annyit kell adni, hogy lehetőség szerint a beteg jobban legyen, ne szenvedjen és ez azon az áron van, hogy a beteg nincs tudatánál és csak alszik, akkor aludjon, de ne szenvedjen. Az egyik veszély mindig az, hogy az orvos a gyógyszer túladagolástól való félelemben, vagy ami még borzalmasabb, a gyógyszer felírástól való félelemben, vagy a szabályozó hatóságtól való félelemben, hogy őt valamiért megbüntetik, mert túl sok gyógyszert írt föl, vagy túl drága gyógyszert írt föl. Hát, ilyet még kimondani is rettenetes. Azért nem látja el a beteget kellő mennyiségű gyógyszerrel, mert adminisztratív büntetéstől fél. Tudom, hogy van ilyen sajnos, de hát van ilyen, hiszen az orvosok is állandó fenyegetettségben élnek, hogy mit csinálnak rosszul és hol lehet őket valamiért elkapni. Nem jogilag, hanem felügyeletileg, hogy egy finom kifejezést használjak. De milyen érdekes, hogy nem azt mondja, hogy borzasztó, hogy hogy szenved, hanem azt mondja, hogy borzasztó, hogy itt csendben végignézzük a szenvedését és ez jól tükrözi azt, hogy ugye mint a Tosca és a Cavaradossi, hogy nem az a rossz, amikor valakit kínoznak, hanem az a rossz, amikor valaki hallja és látja, hogy valakit kínoznak, akit szeret és mindegy, hogy az egy gonosz rendőrfőnök, vagy pedig ugye a régi Puccini operáról ítélve utalok, vagy pedig egy borzasztó betegség. Annak rossz, annak még rosszabb, aki nézi ezt a szenvedést. Enyhíteni kell a lehetőségek határáig, és ha a betegnek jobb, hogy csendben végignézik, akkor legyenek társai, de ezt mindenki egyedül csinálja végig. Úgyhogy sok embernek nem jó, hogyha mások ebben részt vesznek, hanem az a jobb, hogyha magában lehet és más emberek meg rettegnek a magánytól ilyenkor és azt akarják, hogy mindig vegyék körül. Komfortosítani kell. Azt kell csinálni egy ilyen beteggel, hogy a lehetőség szerint minél jobban érezze magát. Minden kívánságát teljesíteni kell a lehetőségek határáig. Ugye Kalifornia Államban a gyógyászati célú Marihuána felhasználás, az legálisan engedett. Hát, ha valakinek az kell, miért jobb a Morfium, vagy az Ópium származékok, mint a Marihuána? Ha valakinek ebben az állapotban a Marihuána segít, akkor az egy helyes dolog, hogyha ez engedélyezett. Miért kellene ez? Tudják ezt én már sokszor elmeséltem, amikor Angliában hospes tanfolyamon vettem részt még a múlt században és akkor egyszer elmentünk a vendéglátómmal egy ilyen nappali ápoló helyre, ahol súlyos betegek tolókocsival rettentő nehéz állapotban önkéntesek odavitték őket és ott kártyáztak, beszélgettek, próbáltak társadalmi életet élni. Általában egy ilyen ember megmozdításához négy önkéntes kellett, odacipelték. Hát, olyan volt, mint egy gyönyörű tengerparti szálloda ez a nappali szanatórium s az tűnt fel, amikor mentünk befele, hogy egyszerűen nem tudok más szót használni, tivornyáztam, duhajkodtak, félig üres Camparis üvegekből itták így az alkoholt, tök részegek voltak. Jó kedvűen, de hát nem haldoklóhoz illően viselkedtek, hanem vidámak voltak s akkor úgy megdöbbenve, akkor még 20 évvel fiatalabb voltam, kérdeztem a vendéglátómat, hogy hát milyen dolog ez? Hát decensen haldokolni kell és nem, mi az, hogy ezek itt jól érzik magukat és részegek és s akkor azt mondta, hogy miért? Csak az egészséges emberek lehetnek részegek és mulathatnak és duhajkodhatnak? Ha valaki halálos beteg, akkor annak meg van tiltva, hogy ő jól érezze ma, ha ő így érzi jól magát, ki vagyok én, hogy ezt megtiltsam és ez annyira szíven ütött és én ezt azóta is, azóta is ezt mondom. Hogyha valaki úgy dönt, hogy neki alig van hátra, ugye ezek néhány hónapról beszélünk, gyógyíthatatlan betegség, aktív gyógykezelést már nem kap, akkor én miért mondjam én neki azt, hogy ne rúgjon be, hanem szépen, úri módon üljön az ágyba és köszöngesse a részvétnyilvánításokat, amikor még él?